Ez lehetetlen! Ő nem lehet itt! Elléptem a tető szélétől, és
hitetlenkedve indultam el felé. Ez biztos csak egy rossz álom… Mégis hogy
kerülne ő ide? Kinyújtottam felé a kezem, mintha csak egy szellemről
akarnék meggyőződni, hogy valóban szellem-e… De kezeim nem siklottak át
rajta, helyette kemény izmokat találtak.
– Igazi vagyok – súgta.
– De hogy kerülsz ide? És miért van rajtad az iskola
egyenruhája?
– Azért jöttem, hogy ismét veled legyek. Beiratkoztam ebbe
az iskolába. Holnaptól osztálytársak leszünk.
– Nem! Az nem lehet…
– De igen. Mi az? Még csak nem is örülsz, hogy az egykori
szeretőd visszatért?
– NEM! Te nem lehetsz itt… Ez biztos, csak egy rossz álom… –
guggoltam le, és összehúztam magam, mint egy kisgyerek.
– Ez nem álom. Ez a VALÓSÁG!
Ekkor kinyitódott az ajtó. Ikuto jött vissza. Amint
meglátott minket, gyorsan ledobta a ruhákat a földre, és hozzánk sietett.
– Te mégis mit műveltél vele? – kiáltotta, és leguggolt
hozzám.
– Nocsak… Te lennél az új szeretője? – kérdezte nevetve Aki.
– Nem. De attól még én is elláthatom a bajod, ha nem hagyod
őt!
– Ha nem vagy a szeretője, akkor semmi közöd hozzá, hogy mit
csinálok vele! – nevetett.
– Lehet, hogy nem vagyok a szeretője, de a barátja vagyok!
– Ugyan már… Ennek a kis ficsúrnak nincsenek barátai.
Az összessel kikezd.
– Tévedsz!
– Valóban? Anno én is barátja voltam… Később meg a
szeretője.
– Az te vagy…
Nem tudtam, mit tehetnék… De tudtam, hogy tennem kell
valamit. Gondoltam egyet, majd elkiáltottam magam.
– ELÉG! Hagyjátok abba. Ikuto a barátom, és semmi több! Aki,
te pedig most azonnal tűnj el, és ne merj még egyszer a közelembe jönni…
Ismered a következményekkel… – küldtem felé egy villámló pillantást.
Ő felemelte mind a két kezét, és hátrálni kezdett. Elindult
az ajtó felé, majd nevetve távozott…