El se hiszem, hogy Ikuto tényleg
itt hagyott minket kettesben… Ráadásnak, mint ahogy elárulta nekem, a
bátyja meleg… És én is az vagyok… Basszus, annyira helyes a bátyja…
Nem hiszem, hogy túl sokáig vissza fogom tudni tartani magam… Beléptünk a
házba. Levettük a cipőket, majd felmentünk az emeltre. Én megálltam Ikuto
ajtaja előtt, azonban a tesója tovább ment. Kinyitotta a következő ajtót, majd
visszanézett rám.
– Gyere be nyugodtan, ne ücsörögj az öcsém szobájában egyedül – mosolygott rám.
Biccentettem, majd követtem. Ez a szoba teljesen más légkört árasztott magából. Olyan erős férfierő áradt belőle. Ikuto szobája ehhez képest egy ovis szobájának hatott. Csodálkozva néztem körbe. Egyszerű, letisztult vonalak uralkodtak a szobában. Nem volt olyan patinás rend, de kupi sem. Pont jó volt… A szobát belengte az Ő illata… Minden bizonnyal jó rég nem járhatott itthon, mégis érezni lehetett…
– Ülj csak le nyugodtan – mondta.
Észre vettem magam, fogtam magam, és leültem arra, ami legközelebb volt hozzám: az ágyra…
– Mondd csak, te az öcsém barátja vagy? – kérdezte, és leült mellém.
– Igen eléggé jóban vagyunk.
– Nem úgy értve a barátja.
– Ezt nem értem – mondtam zavartan.
–Rendben… Akkor máshogy fogalmazok. Az öcsém és te szeretők vagytok?
Ezt nem hiszem el… Hogy tud ilyen egyszerűen rákérdezni? Éreztem, hogy elpirulok…
– Tehát igen… – mondta egy sóhaj kíséretben.
– Ne-nem… Mi tényleg csak barátok vagyunk – mondtam hevesen tiltakozva és a kezemmel hadonászva.
– Jól van, értem – mondta nevetve – De meleg vagy, igazam van?
– I-igen… – bólintottam zavartan.
– Akkor jól gondoltam. Elsőre kiszúrom a melegeket, mivel én is az vagyok…
– Tu-tudom…
– Á, igaz is… Gondolom Ikuto súgta oda neked odakint, ugye? – bólintottam, mire ő nevetni kezdett – Tehát ezért lépett le ilyen hamar… Azt reméli, hogy összebarátkozunk… Mondd csak, neked most van valakid?
– Volt, de valamiért nem emlékszik rám és most egy nőt készül feleségül venni… Egy nőt, akit nem is olyan rég még utált… – mondtam szomorúan, és lesütöttem a fejem.
– Értem. Mesélj még róla – vált együtt érzővé hangja.
– Körülbelül egy éve tűnhetett el… Azóta minden nap rá gondoltam, és próbáltam megtalálni… Erre pár nappal ezelőtt feltűnt az iskolában, mint egy tanár. Először úgy tűnt, hogy emlékszik rám. Felismert, és a nevem is tudta, de amikor az óra után beszéltem vele, és szóba hoztam a kapcsolatunk, ő hülyének nézett… Nem emlékezett rám, és őrültnek hitt… Azóta folyton kerül engem… Még csak rám se nézz…
Nem mondott semmit, csak magához húzott, és átölelt… Megnyugodtam… Odabújtam hozzá… Biztonságban éreztem magam…
– Gyere be nyugodtan, ne ücsörögj az öcsém szobájában egyedül – mosolygott rám.
Biccentettem, majd követtem. Ez a szoba teljesen más légkört árasztott magából. Olyan erős férfierő áradt belőle. Ikuto szobája ehhez képest egy ovis szobájának hatott. Csodálkozva néztem körbe. Egyszerű, letisztult vonalak uralkodtak a szobában. Nem volt olyan patinás rend, de kupi sem. Pont jó volt… A szobát belengte az Ő illata… Minden bizonnyal jó rég nem járhatott itthon, mégis érezni lehetett…
– Ülj csak le nyugodtan – mondta.
Észre vettem magam, fogtam magam, és leültem arra, ami legközelebb volt hozzám: az ágyra…
– Mondd csak, te az öcsém barátja vagy? – kérdezte, és leült mellém.
– Igen eléggé jóban vagyunk.
– Nem úgy értve a barátja.
– Ezt nem értem – mondtam zavartan.
–Rendben… Akkor máshogy fogalmazok. Az öcsém és te szeretők vagytok?
Ezt nem hiszem el… Hogy tud ilyen egyszerűen rákérdezni? Éreztem, hogy elpirulok…
– Tehát igen… – mondta egy sóhaj kíséretben.
– Ne-nem… Mi tényleg csak barátok vagyunk – mondtam hevesen tiltakozva és a kezemmel hadonászva.
– Jól van, értem – mondta nevetve – De meleg vagy, igazam van?
– I-igen… – bólintottam zavartan.
– Akkor jól gondoltam. Elsőre kiszúrom a melegeket, mivel én is az vagyok…
– Tu-tudom…
– Á, igaz is… Gondolom Ikuto súgta oda neked odakint, ugye? – bólintottam, mire ő nevetni kezdett – Tehát ezért lépett le ilyen hamar… Azt reméli, hogy összebarátkozunk… Mondd csak, neked most van valakid?
– Volt, de valamiért nem emlékszik rám és most egy nőt készül feleségül venni… Egy nőt, akit nem is olyan rég még utált… – mondtam szomorúan, és lesütöttem a fejem.
– Értem. Mesélj még róla – vált együtt érzővé hangja.
– Körülbelül egy éve tűnhetett el… Azóta minden nap rá gondoltam, és próbáltam megtalálni… Erre pár nappal ezelőtt feltűnt az iskolában, mint egy tanár. Először úgy tűnt, hogy emlékszik rám. Felismert, és a nevem is tudta, de amikor az óra után beszéltem vele, és szóba hoztam a kapcsolatunk, ő hülyének nézett… Nem emlékezett rám, és őrültnek hitt… Azóta folyton kerül engem… Még csak rám se nézz…
Nem mondott semmit, csak magához húzott, és átölelt… Megnyugodtam… Odabújtam hozzá… Biztonságban éreztem magam…