Ezt nem hiszem el… Mégis hogy került ő ide? Mégis miért jött
ő ide? Nem hiszem, hogy azért jött, hogy újra kezdjük… Ő nem az a fajta ember.
Ő csak egy alávaló szemétláda, semmi több…
– Mondd csak, mégis ki volt ez az alak? – kérdezte Ikuto.
– Egy régi…
– Szerető? – kérdezte.
Nem válaszoltam, csak bólintottam. Ő sóhajtott egyet, majd
hátba vágott, de olyan erővel, hogy pár lépést előre kellett mennem, hogy
megőrizzem az egyensúlyom. Meghökkenve néztem vissza rá.
– Hogy veled mennyi bajom van… – sóhajtotta. – De a
barátokért bármit – mosolygott rám.
– Hihetetlen vagy…
– Ugye? Melletted csak egy hihetetlen barát bírja ki…
– Hát… kösz…
– Ugyan már! Tudod, hogy csak viccelek. – indult el felém.
– Te aztán sose változol…
– De te sem – karolta át a vállam. – Na, gyerünk, ideje
mennünk.
Bólintottam, és elindultunk a terem felé. De az ajtóban
Ikuto megállt.
– Várjunk csak…
– Mi az? – kérdeztem kíváncsian.
– Ugye, nem így akarsz visszamenni az osztályterembe? –
mutatott végig rajtam.
Végignéztem magamon. Csak ekkor jöttem rá, hogy még mindig a
jelmezemben vagyok… Ráadásnak a kabátom is kigombolódott… Úgy nézhettem ki,
mint egy őrült dísz buzi… Összehúztam magamon a kabátot, és lefordultam. Ő nevetni
kezdett. Elindult valamerre, majd megállt mögöttem. Lerakta mögém a ruhákat,
majd hallottam, hogy nyitja az ajtót.
– Öltözz át nyugodtan, én itt az ajtóban megvárlak. Ne
aggódj, nem engedek ide senkit, szóval öltözz csak nyugodtan – mondta, és
bezárta maga mögött az ajtót.
Még hallottam, hogy nekidől az ajtónak… Vettem egy mély
levegőt, és elkezdtem öltözni. Gyorsan átöltöztem. Volt nálam egy doboz gyufa.
Fogtam, és elégettem a ruhát… A füstszag valószínűleg gyorsan
terjedt, mert miután meggyújtottam, rá egy percre Ikuto rohant be az ajtón.
– Nobu! Mi történ… – nézett az égő ruhákra – Mégis mit
művelsz?
– Elégetem a múltam…
– De az iskola tetején?
– Itt ért véget minden…
– Akkor ez az új kezdte helye is… – mosolygott rám, és
mellém lépett, karját a vállamra tette, hogy támogasson…