Ezt nem hiszem el… De hiszen ez… Ez… Ismerem őt… De ez nem
lehet… Ő mégis mit keres itt? Ő nem lehet Sensei menyasszonya! Az lehetetlen…
Nem változott semmit… Csak még gonoszabb lett… Már ha ez lehetséges… Végigmért.
Alaposan. Arcán káröröm jelent meg. Lenézett engem. Már megint… Hogy
lehet az, hogy ismét vele kerültem szembe? Ez nem lehet…
– Nocsak, Nobu. Te vagy az… – mondta gúnyosan, és karját összefonta mellei előtt.
– Te mégis mit keresel itt? – kérdeztem tőle.
– Hogy mit? Azt én is szeretném tudni… Az előbb még a vőlegényemmel sétáltam egy kísértetházban, aztán valami idióta elrabolt, és idehozott.
– Még hogy a vőlegényed… Az lehetetlen… Ő nem szeret téged! Nem emlékszel, hogy évekkel ezelőtt kidobott? – kiáltottam rá.
– Ostobaságokat beszélsz… Mi sose szakítottunk. Veled csak játszadozott, de velem komolyan gondolja. Jövő hónapban van az esküvőnk. Bocsi, de nem hívlak meg rá. Ne haragudj – mondta maró gúnnyal hangjában.
– Fejezd be… Nem hiszek neked! – kiáltottam könnyekkel a szememben.
– Nem érdekel, hogy te mit hiszel. De én most elmegyek. Misaki már biztos keres engem
Azzal kisétált azt ajtón, én pedig erőtlenül térdre rogytam… Ismét… Könnyeim patakzottak… Kezembe temettem arcom…
– Ez nem lehet… – zokogtam. – Lehetetlen… Nem veheti el ŐT!
Valaki bejött… Nem láttam, hogy ki, de leguggolt mellém, és átkarolta vállam… Már tudtam, hogy kis az: Ikuto…
– Csss… Semmi baj… Sírj csak… Add ki magadból… Ne félj, én itt vagyok neked…
Nekidőltem mellkasának, és kisírtam minden bánatom… Ezt nem akartam elhinni… Sensei hogy tehette ezt velem???
– Nocsak, Nobu. Te vagy az… – mondta gúnyosan, és karját összefonta mellei előtt.
– Te mégis mit keresel itt? – kérdeztem tőle.
– Hogy mit? Azt én is szeretném tudni… Az előbb még a vőlegényemmel sétáltam egy kísértetházban, aztán valami idióta elrabolt, és idehozott.
– Még hogy a vőlegényed… Az lehetetlen… Ő nem szeret téged! Nem emlékszel, hogy évekkel ezelőtt kidobott? – kiáltottam rá.
– Ostobaságokat beszélsz… Mi sose szakítottunk. Veled csak játszadozott, de velem komolyan gondolja. Jövő hónapban van az esküvőnk. Bocsi, de nem hívlak meg rá. Ne haragudj – mondta maró gúnnyal hangjában.
– Fejezd be… Nem hiszek neked! – kiáltottam könnyekkel a szememben.
– Nem érdekel, hogy te mit hiszel. De én most elmegyek. Misaki már biztos keres engem
Azzal kisétált azt ajtón, én pedig erőtlenül térdre rogytam… Ismét… Könnyeim patakzottak… Kezembe temettem arcom…
– Ez nem lehet… – zokogtam. – Lehetetlen… Nem veheti el ŐT!
Valaki bejött… Nem láttam, hogy ki, de leguggolt mellém, és átkarolta vállam… Már tudtam, hogy kis az: Ikuto…
– Csss… Semmi baj… Sírj csak… Add ki magadból… Ne félj, én itt vagyok neked…
Nekidőltem mellkasának, és kisírtam minden bánatom… Ezt nem akartam elhinni… Sensei hogy tehette ezt velem???