Hazakísért… Nem ölelt meg, nem puszilt se nem csókolt meg…
Csak simán integetve elköszönt… Bementem a házba és magamra csuktam az ajtót.
Attól féltem, hogy Hisato esetleg ide jön. Nem akartam most vele
találkozni… Elég lesz holnap az iskolában… Sajnos minden nap tesi órán
látni fogom és még csak le se adhatom azt az órát… Remek lesz… Talán nem a
legjobb ötlet mindig tanárokkal kezdenem... De hát ez az én
formám… Viszont valamit ki kéne találnom a holnapi órára…
Hát persze! Már tudom is. Remélem ugyan az maradt a száma… A
telefonhoz siettem és beütöttem a számot.
– Máris hiányzom? – vette fel a telefont.
– Nem… Vagyis igen. De nem ezért hívlak. Szeretnék kérni egy szívességet…
– Persze, mondd csak.
– Ugye még nincsen tanársegéded?
– Nem… Még nincs…
– Akkor tegyél meg engem segédnek és kérj ki a tesi óráról…
– Ugye tudod, hogy ez előbb-utóbb gyanús lesz…
– Tudom… Én is tisztázni akarom vele minél hamarabb, de holnap még nem fog menni…
– Rendben van. De most már aludj.
– Rendben, Sensei. Jó éjt…
– Neked is.
Letettem a telefont. Felmentem, vettem egy gyors fürdőt, megcsináltam a házikat, majd mentem aludni. Gyorsan elaludtam, de valami szörnyű történt az álmomban… Az iskolában Hisato nekiesett Sensei-nek, pont a tanári előtt… Mindenki őket nézte, de nem segített nekik senki. Ikuto undorodva figyelte őket… Aki is ott volt, ő csak nevetett rajtuk… Nem tudtam odamenni hozzá, hogy megállítsam őket… Túl nagy volt a tömeg, nem tudtam rajtuk áttörni… Egy hangot hallottam… Zihálva, verejtékben úszva ébredtem fel… Ismét azt a hangot hallottam… Kocsi duda hang. Kinéztem az ablakon. Sensei állt ott… A kocsijának dőlve integetett nekem.
– Siess, vagy elkésünk – kiabált fel nekem.
Bólintottam, majd gyorsan mentem lezuhanyozni, felkaptam a táskám, és már siettem is le hozzá. Ekkora már a kocsijában ült. Én is behuppantam mellé.
– Hogy-hogy elém jöttél? – kérdeztem kíváncsian.
– Volt egy olyan érzésem, ha nem jövök eléd, simán elalszol… Szokásod – nevetett.
– Igazad van…
– Valami baj van?
– Nem… Csak rosszat álmodtam…
– Máris hiányzom? – vette fel a telefont.
– Nem… Vagyis igen. De nem ezért hívlak. Szeretnék kérni egy szívességet…
– Persze, mondd csak.
– Ugye még nincsen tanársegéded?
– Nem… Még nincs…
– Akkor tegyél meg engem segédnek és kérj ki a tesi óráról…
– Ugye tudod, hogy ez előbb-utóbb gyanús lesz…
– Tudom… Én is tisztázni akarom vele minél hamarabb, de holnap még nem fog menni…
– Rendben van. De most már aludj.
– Rendben, Sensei. Jó éjt…
– Neked is.
Letettem a telefont. Felmentem, vettem egy gyors fürdőt, megcsináltam a házikat, majd mentem aludni. Gyorsan elaludtam, de valami szörnyű történt az álmomban… Az iskolában Hisato nekiesett Sensei-nek, pont a tanári előtt… Mindenki őket nézte, de nem segített nekik senki. Ikuto undorodva figyelte őket… Aki is ott volt, ő csak nevetett rajtuk… Nem tudtam odamenni hozzá, hogy megállítsam őket… Túl nagy volt a tömeg, nem tudtam rajtuk áttörni… Egy hangot hallottam… Zihálva, verejtékben úszva ébredtem fel… Ismét azt a hangot hallottam… Kocsi duda hang. Kinéztem az ablakon. Sensei állt ott… A kocsijának dőlve integetett nekem.
– Siess, vagy elkésünk – kiabált fel nekem.
Bólintottam, majd gyorsan mentem lezuhanyozni, felkaptam a táskám, és már siettem is le hozzá. Ekkora már a kocsijában ült. Én is behuppantam mellé.
– Hogy-hogy elém jöttél? – kérdeztem kíváncsian.
– Volt egy olyan érzésem, ha nem jövök eléd, simán elalszol… Szokásod – nevetett.
– Igazad van…
– Valami baj van?
– Nem… Csak rosszat álmodtam…